2014. március 30., vasárnap

10 - Mi van, ha

Drága olvasóim!
Először is, nagyon köszönök Nektek mindent, újból, és még mindig! Nem húzom sokáig a szót, mert már hajnali négy van, és anyu el is zavart aludni, így nem sok időm van. Egy kicsit Blake szemszögéből írtam, de nem sokat, mert nem igazán tudtam mit írni, nehéz volt.:( Illetve van benne egy kicsi +18, tehát saját felelősségre kezdjetek neki, de úgy gondolom semmi komoly nincs benne. A szereplőket frissítettem, szóval érdemes megnézni az ehhez kapcsolódó oldalon, ha érdekel egyáltalán titeket. Ennyi lenne, kellemes vasárnapot, és köszönök mindent, remélem tetszeni fog a rész!<33
Vivian
U.I.: A kommentekre mihamarabb válaszolok, csak most már se kedvem, se erőm nincsen hozzá. Juj, és Blake szemszögében az utolsó mondatok közül lesz, amit nem igazán fogtok érteni, csak egy célzás, a későbbiekben kiderül!:)


Blake Hover
Hosszú ideig gondolkodok, hogy mit tegyek, még úgy is, hogy tudom, minden egyes pillanat halasztásával akár el is veszíthetem. Fogalmam sincs mit kell tegyek, kétségbe vagyok esve, és nem tudok kit hívni, kórházba nem vihetem. Szólítgatom, de nem mozdul, szinte ledermedek, nem merem megnézni a pulzusát sem, valamit tennem kell.
A hirtelen ijedtség és meggondolatlanság miatt kivágom az ajtót és Marinát kezdem el keresni, ő biztosan tudni fogja, hogy mit kell tenni. Minden egyes ajtón benyitok, de sehol sem találom, itt kell lennie, innen sehová sem megy el. Kiabálni kezdek és a nevét ismételgetem, mire idegbetegen kiront az egyik szobából, haja kócosan áll, sminkje kissé elkenődött, a tőle megszokott stílusát mutatja, de mielőtt ordibálni kezdene, hogy miért kiabálok, gyorsan megelőzöm.
- Segíts, Zoe elájult, vagy tudom is én, de segítened kell!
- Miért segítenék én annak a lotyónak? - kérdezi felvont szemöldökkel, a haját igazgatva. Közelebb lépek hozzá, a kezemet a torkához teszem, nekinyomom a falnak. A lány nyöszörögve, könnyes szemmel néz rám, utána újra elmondom neki azt, amit eddig.
- Mert segíteni fogsz, ez nem kérdés, hanem parancs!
Elengedem, megragadom a karját és magam után húzva belökdösöm a szobába, ahol Zoe van. Idegesen kapkodom a fejem, míg újra ráparancsolok, ő megnézi a pulzusát és a szívverését.
- Semmi - néz rám, utána a mozdulatlanul heverő testre.
- Mi az, hogy semmi? Mi történt?
- Meghalt, Blake! Mit csináltál vele egyáltalán? Te tudod mi történt!
- Én nem tudom, megvágta magát, és elájult, de nem halhatott meg! - ordítok, gyorsan odarohanok hozzá. Marina egyszerűen feláll, felállítja az asztalt és kihúzza a fiókját. Sós könnyeim lassacskán ellepik az arcom, ahogy Zoe-t tartom a karjaimban, félek, hogy tényleg igaza van, és tényleg itt hagyott. Nem kellett volna megtegyem, nem tehettem ezt vele, ha vége, akkor az csakis az én hibám lesz, én hoztam őt ide, miattam van az egész! Marina egy fecskendőt húz ki a fiókból, azzal egy időben villámsebességgel fecskendez bele valamit Zoe alkarjába, ahogy az anyag belement a testébe, úgy ki is húzza a tűt a karjából, és egyenesen az asztalra dobja. Elővesz egy másik fecskendőt, ami hasonlóan az előzőhöz, volt benne valami. Kezdtem félni, hogy miket ad be neki, de ő tudja mit kell tenni, így rá bízom, bármit tegyen, csak mentse meg őt, mert belepusztulok, ha elveszítem. Újra lejátszódik ugyan az a jelenet, de most egy durva mozdulattal a mellkasába nyomja a tűt, szemeim kikerekednek, hihetetlen düh dúl bennem.
- Teljesen hülye vagy? Megölöd!
- Nem, szívem, segítek. Te kérted - húzza mosolyra a száját, Zoe hirtelen sikítással felül, azzal ki is jön belőle minden, egyenesen a földre. Iszonyú köhögőroham tör rá, lélegzetvételem felgyorsul, ahogy őt nézem. Arca sápadt, nem telik sok időbe míg rájön, hogy mi  történik, kétségbeesetten kezd el sírni. Iszonyú nagy hálával tartozom Marinának azért, amit tett, el sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha ezt nem tette volna meg. Nem tudom, hogy Zoe felfogja-e, hogy mit tett, de még én sem. Miért tette ezt? Túl sok vért vesztett, miért akarja megölni magát? Nem akarom, hogy itt hagyjon, nélküle csak egy.. pszichopata vagyok.


Zoe Monroe
Fény helyett sötétség. Fehér helyett fekete. Nyugodtság helyett zavarodottság. Könnyű halál helyett nehéz, végigszenvedő ájulás. Gyűlölet helyett szerelem. Kérdések helyett válaszok. Mindez pár pillanat alatt történik, abban a pár pillanatban, amit én épphogy csak megélek. Akartam, de nem abban a pillanatban. Miért csak akkor hallotta meg a Halál angyala amit kértem? Miért nem hallotta meg hamarabb, és akkor elkerülöm azt, amitől féltem, mégis immár boldoggá tesz. Hazudnék, ha azt mondanám nem félek. Hazudnék, ha azt mondanám biztonságban érzem magam mellette, mert nem. Hazudnék, ha azt mondanám kétség kívül szeretem, mert nem. Én szeretem őt, hogyisne szeretném?! Képes lettem volna megölni magamat azért, hogy ő ne tegye. Megcsókoltam, és oda is adtam volna magam neki, ha nem ájulok el. Túl sok, túl sok minden történik velem pár nap alatt, és nem állok messze attól, hogy végleg összeroppanjak, hiába nem akarom. Márpedig nem akarom. Most már nem.
Blake elenged, öklendezve, de lassan odakuporodok a falhoz, és nekidőlök. Eközben ő az asztalhoz lép, és vadul kutakodni kezd, magam sem tudom mi után, de nem is érdekel. Vele akarok lenni, szükségem van rá, csak rá, senki másra. Csak egyszer.. Csak egyszer érezni akarom utoljára, milyen szeretve lenni. Hogy milyen szerelem által szeretve lenni, csak attól félek, hogy ez nem az, amire én gondolok. Lehet, hogy újra és újra csak átver engem, kihasználja a félelem és a stressz miatti tudatlanságomat, a lehető legegyszerűbben. De lehet, hogy igazat mond, és tényleg úgy érez.
Egy a lényeg.

Mégpedig az, hogy akármi történjék, én ezt túlélem. Nem én leszek a sérült, aki sebzetten kerül ki ebből az egészből, mégis kikerül. Szeretem őt, persze, hogy szeretem. De itt talán ez az, ami a legkevésbé kerül előtérbe, ami egyáltalán nem fontos, és ha kell, én hátrahagyom az érzéseimet, és megyek. Túl fogom élni és kifogok innen jutni, akár vele, akár nélküle, akár a többiekkel, akár egyedül. Önző dolog, mégis érthető.
- Ne merd ezt megtenni többé - hangja parancsolóan hat rám, közelebb lép, és ugyan azt a procedúrát játssza el, mint nemrég, egy kis vízzel lemossa a kezem s szorosan beköti azt. Olyannyira szorosan, hogy mozdítani sem bírom, nem mintha a vérhiány miatt eddig tudtam volna. Szemeim még mindig könnyesek, mikor beköti a kezem kimegy az ajtón. Megrémülök, nem hiszem el, hogy ő csak így itt hagy, képtelen vagyok még felállni is.  Pár pillanat múlva visszajön, egy papírpoharat tartogat a kezében, megtöltve vízzel. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire kivagyok száradva, és ez tényleg csak akkor mutatkozik meg mikor belekortyolok. 
- Sajnálom - suttogom elhaló hangon, leguggol mellém. Szipogva vacillálok egy ideig, de ahogy az arcát bámulom, és látom rajta, hogy mennyire megviseli ez a dolog, hirtelen közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. Egyik kezemet az arcára rakom, és nem távolodok el tőle, egészen addig, amíg ő meg nem teszi. Megteszi. Elhúzódik, mint aki nem ismer engem, úgy néz rám, mint az ismeretlenre.
- Nem teheted meg ezt többé, nem engedem - kezével az államhoz nyúl, kicsit megemeli azt, hogy a szemébe nézzek. Már újra bocsánatot kérnék, de folytatja. - Túlságosan fontos vagy nekem, hogy ezt megtedd.
Lassan megemelkedek, a lábaimra ülök, mint egy édes kisgyerek. Egy magasságban vagyok vele, elengedi az államat, párás szemmel nézek bele újra a szemébe.
- Blake - ismétlem a nevét, letörlök egy könnycseppet. - Szeretlek!
Megtörik a jég, és most ő támad le engem, finoman, gyengéden ér hozzám, mégis érzésekkel teli csókot lehel a számra. A lábamat kihúzom magam alól, óvatosan hátradőlök, meg nem szakítva ezzel a csókunkat, a földön fekszem, ő pedig követi a testem mozgását, így felettem van, onnan néz rám, majd újra letámadja ajkaimat.
Leveszi a pólóját, eközben lábaimat átkulcsolom a derekán, vágytól izzó tekintetemmel várom, hogy megszabaduljon a felesleges ruhadarabjaitól. Valamennyire félek is ettől az egész dologtól, mert úgy érzem, hogy még nem állok rá készen, de ezt egy pillanat alatt elfeledteti velem, amint újra birtokolja a számat. Leveszi a koszos, elhasznált ujjatlan felsőmet és hanyagul eldobja, hátraszegezem a fejem és nyöszörgök, miközben hideg érintésével végigsimít a hasamon. Kezemmel hátrasimítom a hajamat, de ő durván megfogja és a földre szorítja, így már meg sem merem újra kísérelni a dolgot. Alsó ajkamat harapdálva tartom a földön a kezem, nem merek ránézni. Lábam még mindig a derekát öleli körül, próbálok felülni, de az energiám elillan, a szívverésem pedig az egekbe szökik, amit Blake egy újabb csókkal csillapít. Pillanatok alatt gombolja ki a farmerom, azzal le is húzza rólam. Hangosnak nevezhető nyögéseim alatt igyekezek kordában tartani magam, mégis mikor belém hatol a hirtelen mozdulat miatt ujjaimat végighúzom a hátán, hatalmas nyomot hagyva ezzel a pillanatnak. 

Hatalmam van afelett, amit teszek. Ezt az is bizonyítja, hogy pár perccel ezelőtt képes voltam megtenni azt, amire még csak nem is gondoltam volna, mostanáig. Fura érzés.. Mintha egy hatalmas felhőszakadás lenne, ami átszabja a várost, egy hatalmas érzés tört elő bennem, ami átszabja az egész életem, mindez röpke pár óra alatt történik, felfoghatatlan. Az, ahogy hozzám ér, és érzéseit fejezi ki irántam megerősít, erőt ad nekem. Az, ahogy pillanatnyilag rám néz, csillogó szemével, kócos hajjal azt jelzi nekem, hogy igazat mond. Lehet, hogy rosszul gondolom, de túl hamar elérte azt, hogy ő legyen számomra a legfontosabb, és ne a félelmem győzzön.

Hátán megjelennek a vöröses csíkok, melyeket a körmömmel hagytam, nem kérdeztem meg fáj-e neki, hisz biztosan. A légzésem ugyan már rendeződött, gondolataim is, mégis ott motoszkál bennem a tudat, hogy amíg én az ölében fekszem, nyugodtan, zavaró tényező nélkül, addig mi van a többiekkel. Talán szenvednek, Louis biztosan aggódik értem, és én még csak nem is gondolok rájuk, egészen mostanáig. Szörnyű ember vagyok, és ez nem csak most mutatkozik ki először. Amióta itt vagyok egyre csak halmozódnak a hibáim, a rossz oldalra billent cselekedeteim, talán ez a dolog Blake-kel is ide sorolható. A bizonytalanság soha nem fog megszűnni, mindig itt lesz, és kíséri a mindennapjaim, bármennyire is szeretném, hogy eltűnjön. Olyan mintha hozzám nőtt volna, egy érzés, amelytől ha akarnék se szabadulhatnék meg, mert követ, mint a bűntudat. Az sem múlik el egyhamar, olyan nehezen tűnik el, mint amilyen könnyen jön. Ez pedig baj. Az én életemben baj, mert amikor már kezdem azt hinni, hogy még ebben a helyzetben is minden jó lesz, még itt is minden jóvá fordulhat, még mindig van remény arra, hogy lelki sebek nélkül kijussak.. Akkor jön a gondolat, hogy egyedül jutok-e ki? Sebek nélkül jutok-e ki? Ott van az a mi van, ha kérdés, és ez ellen nem tehetek semmit! Ott marad akkor is, ha új életet kezdek, ott marad akkor is, ha azzá válok, amivé nem szeretnék, ott lesz akkor is, ha megöregszem, és az unokáimmal beszélgetek! Mindig ott lesz, csak éppen más témában.
Mi van, ha nem jutok ki?
Mi van, ha meghalok?
Mi van, ha ez csak egy fellángolás, és Blake igazából nem érez szerelmet irántam?
Mi van, ha én nem érzem azt iránta?
A szerelem mégpedig egy tág fogalom. Mondhatja valaki, hogy szerelmes egy fiúba, vagy lányba. Mondhatja valaki, hogy szerelmes egy általa bálványozott személybe, mondhatja valaki, hogy szerelmes egy újonnan szerzett gitárjába. De azt ritkán mondja az ember, hogy szerelmes egy pszichopatába. Sokan úgy gondolják, egy olyan ember, mint Blake nem érezhet. Ezt én is így gondoltam, sőt, nagy rá az esély, hogy mélyen, legbelül még mindig így gondolom. De merem remélni, hogy ez megváltozott, vagy éppen soha nem is volt így. Merek remélni, még akkor is, ha ott van a mi van, ha kérdés.

10 megjegyzés:

  1. Drága Vivian!

    Most, hogy már teljes egészébe elolvastam a történetet, le vagyok nyűgözve. Először is, hihetetlen a fogalmazásod, mert nem sok mindenki mondhatja el, hogy ilyen jól tud fogalmazni. Másodszor, pedig ez az egész valami hihetetlen! Igazad volt, a 8-9 fejezet nagyon jó, én is imádom, de ez is felsorakozott hozzá. Mint már mondtam, figyelmedbe ajánlom a blogversenyeket, mert sok esélyed van egy jó helyezést elérni. Nekem talán egy kicsit gyors, hogy Zoe így nyíltak kijelentette, hogy szeretni Blaket. Talán gyorsan véltem ezt a részét, de az egészet egybevéve, tökéletes. Mást már komolyan nem is tudok mást mondani. Na, nyilván abba kéne hagynom a rizsát, de fontosnak véltem, hogy ezeket a dolgokat elmondjam.

    Ölel,
    Delilah Poole

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Delilah!
      Örülök, hogy tetszik, tényleg boldoggá tesz, még mindig nehezemre esik felfogni, hogy ezeket nekem írod. Nem tudom, majd még megfontolom ezt a verseny dolgot. Nem tudom, mivel nem most először ismerkedtek meg, és 'ezer éve' ismerik egymást, így szerintem nem olyan gyors a dolog, de nem mindig lesz ez ám így. A tökéletessel ellenkeznék, de köszönöm, hogy így gondolod!
      Puszi,
      Vivian x

      Törlés
  2. Szia Vivian!

    Nagyon jó lett ez a rész is, mint a többi. Remélem hamar érkezik majd a következő rész:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Drazsé!
      Nagyon örülök, hogy így gondolod, köszönöm, tényleg! Már fent is van!:)<3
      Sok puszi,
      Vivian

      Törlés
  3. Drága Vivian,

    Eléred, hogy akármennyire is utálnom kéne őt a tetteiért, mégis imádom Blake-et. Annyira édes... édes pszichopata. De mégis!
    Merem állítani, hogy ez volt az eddigi legcsodásabban megírt fejezet, a fogalmazásod újra és újra lenyűgöz, lebilincsel és fogva tart. Akárcsak maga a történet! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire gyönyörű a fejléced és a tökélete design.
    Csak így tovább, imádlak!

    Millió puszi,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bia!
      Jaj, ne is mondd, én is imádom, valami hihetetlen, én is amikor megírom, szó szerint undorodom tőle, de utána visszaolvasom, és elképzelem, és tovább írom, és ah, olyan édes! Furcsa, tekintve, hogy én alkotom meg..:D
      Uhh, annyira örülök, hogy így gondolod, szerintem ez volt eddig a valaha volt legrosszabb fejezet, de sokat segít, hogy ezt mondod, köszönöm! Haha, örülök, hogy tetszik, ezért kivételesen most én is nagyon odavagyok! Ne mondd ezt, én imádlak téged, nagyon!<33
      Rengeteg puszi,
      Vivian xx

      Törlés
  4. Drága Vivian!
    Huh, szerintem igenis jól megírtad Blake szemszögét, bár a soraidat olvasva egyre inkább elbizonytalanodom abban, hogy értem a történetet. Határozottan csavartál rajta ezzel a szerelmi szállal, s csak remélni merem, hogy tudod mit csinálsz, mert elvesztem. Kíváncsi vagyok milyenek lesznek az új szereplők, hogy mi van a többiekkel, hogy a mi van ha kérdésekre vajon mi lehet a válasz... És imádom Blaket, csak úgy mellékesen... nagyon jó karakter lett.
    DE! Hogy lehet, hogy meghalt és életre kelt? Mert a lány szerint meghalt, aztán egy csomó injekció és feléledt. Vagy rosszul olvastam?:O
    Millio puszi XX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendiom!
      Ezen jót nevettem, azért remélem idővel megérted, mert így belső szemszöggel gondolkodom, hogy biztosan jól írom meg? Remélem a végéig minden tisztázódik a fejedben a történettel kapcsolatban! Én is remélem, de kezdesz elbizonytalanítani, Kinguci, ezt nem szabad!<3 Iggen, én is annyira imádom, boldog vagyok, hogy így gondolod, köszönöm!
      Elmeséltem neked privátba, vagyis csak egy részét, de ez később majd még inkább kitisztul, reményeim szerint. Nem, nem olvastad rosszul.:)
      Rengeteg puszi és szeretet,
      Vivian xx

      Törlés
  5. Drága Vivian!

    Az elején annyira, de annyira nem sejtettem, hogy esetleg ténylegesen bele tud szeretni Blake-be, mert ez annyira...abszurd. Abszurd és csodálatos az egész, ezért olyan eredeti, ezért imádom olvasni. Blake pszichopata, mégis lehet szeretni, mégis van jó oldala, nem volt mindig ilyen. És ez... ahj, annyira jó vagy, már komolyan nem tudok erre mit mondani. Soha nem olvastam még ilyet, és már annyira kíváncsi vagyok én is, hogy mi fog történni. Hiszen nem tudják meg nem történté tenni, amit Blake tett. Ha Zoe szabad is, a többiekkel mi lesz? Sietek tovább olvasni, mert nem bírom ki! <3333

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!
      Annyira boldog vagyok, hogy sikerült meglepjelek, köszönöm, hogy itt vagy és írsz, és hogy ilyen véleménnyel vagy az egészről, hogy érdekel, mindent! Iszonyatosan örülök, hogy ezt mondod, még nem olvastál ilyet, te jó ég, annyira köszönöm!<3333
      Sok puszi,
      Vivian

      Törlés