2014. március 10., hétfő

08 - Ijesztő, hogy érez

Sziasztok!:)
Hű! Hatalmas hű! Tényleg, meg sem érdemlen azt a rengeteg szép szót, feliratkozót, díjat, amit nekem adtok, a szavak, amikkel jellemzitek a történetet, az írásomat, elképesztő, soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok, és ilyen csodálatos olvasóim lesznek, mint Ti! Rettenetesen hálás vagyok nektek, köszönök mindent, egytől egyig!
Új kedvenc rész, és bár a legelején, még a történet kezdetekor elhatároztam, hogy nem lesz szerelmi szál.. nem tudom. Muszáj volt valami izgalmat beletegyek, és innentől szeretném, ha mindig meglephetnélek Titeket valamivel!:) 
Jó olvasást, őszintén remélem, hogy nem okozok vele csalódást,
Vivian
U.I.: Sajnálom, hogy rövid lett.:(



Zoe Monroe

Vér.
Pár csepp is elég, hogy a földre vigyen.
Könnyek.
Nem volt még elég a sírásból?
A pisztoly, ahogy a lövés visszhangzik.
Elég legyen!
Hideg kezével végigsimít a nyakadon.
Élvezem-e?
A hajad csurom víz.
Miért?
Hiányérzet.
Hol vannak a többiek?
Könyörögj az életedért!
Nem!
Kérlek, hagyj! Hang a fejemben, szenvedek, nem elég? Kérlek, ölj meg! Csak ölj meg, és senki sem fogja megtudni..
A halál nem jó.
Kérlek!
Könyörögj!
Könyörgöm!
Csak sodródj az árral, és előbb-utóbb megtörténik az, amit a legjobban szeretnél..
Neked adom magam!

Próbálok logikusan gondolkodni, mi lenne a legjobb megoldás. Van-e választásom egyáltalán? Nem tudom hányan vannak itt, hogy hol vannak a többiek, pszichopatákkal vagyok körülvéve, és ami a legjobban megrémiszt az egészben, hogy én is az vagyok. Elmebeteg vált belőlem, a személyiségem eltűnt, a gondolkodásmódom is és mindenem, amim eddig volt. 
Megmozdult.
Talán békét kellene kössek vele? Átállni az ő oldalára, és teljesen más lenne minden. Talán még a többieket is kijuttathatom, segíthetnék nekik, és csak én szenvednék.
Nem. Nem tudom megtenni. Ez normális, nem? Persze, hogy nem tudom megtenni, magam miatt sem. 
Rám néz, engem bámul. Mit tegyek? Kérjek bocsánatot? Nem fogok megalázkodni. Rúgjak bele? Minek? Egyszer úgyis utolér, azt tesz velem amit akar. 
Nem! Nem akarok tőle függni, nem akarom, hogy rajta múljon mi lesz velem! 
- Nagyon töröd a fejed, kislány - vigyorodik el, nagy nehezen feláll, és szembe kerül velem. Farkasszemet nézünk, zöld szemei látványa miatt mérges leszek magamra. Iszonyú harag dúl bennem, amiért képes voltam szeretni őt. Amiért ismertem és szerettem, amiért a legjobb barátomnak tartottam, amiért valaha is közünk volt egymáshoz! Gyerekek voltunk, fogalmunk sem volt az életről, a dolgokról, a valóságról, csak éltünk a magunknak kialakított világban, és nem gondolkodtunk. Ha gondolkodtam volna rájöttem volna, hogy belőle csak rossz ember lehet.
Szemem lecsukódik és várok. Várom, hogy megtegye, hogy elvigyen, vagy megöljön. Mosoly húzódik az arcomra, könny csordul le a szemem sarkából. Még mindig várok, türelmesen, nem tudom, hogy melyik pillanatban teszi meg. Türelmes vagyok, de már nem sokáig.
Megfogja a kezem, mire résnyire kinyitom a szemem, és követem a mozdulatait. Maga felé húzza, másik kezével előhúz valamit a zsebéből. Egy penge. Penge.
Megijedek, de próbálom rendezni a légzésem, hisz erre vártam. Becsukom a szemem, fejemet a falhoz támasztom, fogaimat összeszorítom.
Érzem, ahogy a csuklómhoz emeli az éles tárgyat, óvatosan végigsimít rajta. Kiráz a hideg az érintésétől és a gondolattól, hogy most kínozni fog. Nem fog megölni. Kínozni fog. 
Egy ideig nem érzek a csuklómon semmit, nem merem kinyitni a szemem. Egy pillanatig visszatartom a levegőt, és akkor érzem, ahogy a vér kicsordul a csuklómból, és nem áll meg. Akaratlanul nyitom ki a szemem, a kezemre pillantok. Egy mély seb éktelenkedik rajta, amiből megállás nélkül folyik a vér. Blake csillogó szemmel néz rám, mosolyog. Szaporán veszem a levegőt, újra a csuklómra nézek, majd rá. Visszamosolygok biztatásképpen, hogy folytassa.
Újra. Újra végighúzza a pengét a csuklómon, a vér nagy cseppekben csöpög le, fáj. Kezdek szédülni, hatásos. Tudom, hogy ez a helyes megoldás, mindjárt vége van, csak még két mélyebb vágás. Ahogyan a pengétől keletkezett sebeket nézem, elfintorodom. A látvány borzasztó, apró vértócsa keletkezik alattunk, csupán fél méter távolság van közöttünk. Ennek ellenére nem akarom, hogy megálljon, elmegyek a végéig, és ő visz el odáig.
Tekintetemmel könyörgök neki. Könyörgök, hogy csinálja már, de megáll. Nem teszi meg, pulóvere ujjával letörli a kezemet. 
- Mit csinálsz? - suttogom elhaló hangon, elrakja az éles fémdarabot. Leveszi a fekete pulcsiját, rögtön utána a pólóját, amiből leszakít egy darabot. Felsőteste teljesen meztelen, a letépett anyagot pedig a csuklómra köti. Megsemmisülve állok vele szemben, rám sem néz, amíg vissza nem veszi a ledobott ruhadarabokat. Megnézi, hogy rendesen rögzítette-e az anyagot, hogy megfelelően szoros-e. Nem értem, nem értek semmit! 
- Ne tedd ezt, ölj meg, kérlek - mondom csendben, hangom elakad, könnyeim potyognak. - Te is ezt akarod.
- Tévedsz.
- Nem, nem tévedek! Megakarsz ölni, tudom, állok elébe! Túl sokat szenvedtem már, legyen vége, és Te is boldog lehetsz - sírok, érzem, ahogy szemeim szinte összemennek már. Elrántom a kezem, másikkal a penge után kezdek matatni, vagy csak valami fegyver után. Elkapja, erőteljesen a falhoz szorítja, megijedek. Szívverésem felgyorsul, már-már azon kapom magam, hogy zihálva veszem a levegőt. Ajkaimra emeli tekintetét, aztán egyre csak lejjebb vezeti azt. Szabad kezemmel felpofozom, mire azt is leszorítja, iszonyúan fáj a szorítása. Jóleső nevetés hagyja el a száját, valamit mondani akar, de nem teszi. Csend van, egymással szemben állunk, én könny áztatta arccal, ő pedig széles vigyorral. Levegővételem lelassul, jó pár perce állunk egymással szemben, hang nélkül, beszéd nélkül, az érzelmek még csak most kezdenek kitörni.
- Félsz tőlem? - teszi fel hirtelen a kérdést, tekintetem a földre engedem, pár másodpercig csak gondolkodom. Hogy ne félnék tőle? Már csak a viselkedése is ijesztő, az pedig hozzájárul, hogy az egyik pillanatban még megölne, és vágásokat csinál a csuklómon, a másikban pedig bekötözi azt. Normális lenne az ilyen? Persze, hogy félek tőle, nem tudom, milyen választ vár.
Ám annak ellenére, hogy az igazság az, hogy félek tőle, ezt nem tudatom vele. Talán ideges lesz, és megakar ijeszteni, ami ahhoz vezet, hogy megöl. Vagy ennek az ellentéte. 
- Nem.
Közelebb hajol hozzám, két centi választja el ajkainkat, kezei még mindig szorosan a falhoz szorítják az enyémeket, próbálok hátrálni, de nem megy.
- Gyilkos vagyok - suttogja, hangjában érződik, hogy arra vár tegyek valamit. Rúgjam meg, szaladjak el, de egyiket sem teszem. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy meneküljek, ha valami terve van velem.. hát legyen, belefáradtam a harcba ellene. Némi gondolkodás után újra ránézek, és azt mondom:
- Én is.
Elgondolkodik. Visszaemlékezve arra, hogy mi történt pár órával ezelőtt újra lesütöm a szemem. Nem akartam megölni, nem akartam ölni! Végső választás volt, azt hittem ő az, de nem ő volt. Chris ártatlan volt, egy rendes ember, aki előtt még ott állt az egész élet! Én is gyilkos vagyok, akár kezet is foghatnék Blake-el, ugyan olyan vagyok mint ő. Semmivel sem különbözöm. 
- Tudod.. Volt idő, amikor gyűlöltelek. Teljes szívemből, ott hagytál, teljesen egyedül. A gimnáziumi évek csak úgy elrepültek, és most itt vagyunk. Milyen véletlen - mondja nyugodtan, elengedi a kezeimet, hátrébb lép. - Megint találkoztunk. Ennyi év után először találkoztunk, és ezt csináljuk, nézz ránk. Felnőttünk, nemde?
- Egy gyilkos vagy.
- Te is, emlékszel? - válaszol, hiába tértünk el a tárgytól. Átfogom a csuklómat, mert fáj, fejemet leszegezem, hogy ne lássa, sírok. - Összetartozunk.
- Dehogy tartozunk! - emelem meg a fejem, kiabálok. Éreztem, hogy ez lesz, gondoltam, hogy ezt akarja. Nem tartozunk össze, soha nem is tartoztunk!
- Ne kiabálj velem, Te picsa! - üvölti, hirtelen közelebb lép és a kezével átfogja a torkomat. Nehezen veszem a levegőt, lehunyom a szemem és lélekben elbúcsúzok mindenkitől. Minden pillanatot kihasználok, akármikor olyan helyzetbe kerülök, hogy most itt vége. Hiszen erre várok.
- Nem foglak megölni.
- Miért nem?
- Vajon miért nem? - kiabál, már elengedte a torkomat. - Mert szeretlek, érted?
Ledermedek. Szó szerint, még jobban kezdek félni, soha nem hallottam még tőle ezt a szót. És mástól sem. Közelebb lép, óvatosan közeledik felém. Egyik kezével megfogja a kezem, másikat a tarkómra helyezi. Az érintése hideg, reszketek. 
Nem. Nem értem, egyáltalán nem értem! Nem szeret, hisz ő maga mondta, gyűlöl engem, gyűlöl! Nem szerethet, ez nem helyén való, meg kell, hogy öljön! Ő mondta, hisz ő mondta, hogy régen szeretett, de már nem, félre akar vezetni! Biztos vagyok benne, hogy nem szeret, nem!
De szeret.
Szeret.
Szeret.
Ez semmin sem változtat, hisz még mindig az az ember, aki bezárt minket ide, aki képes volt egy nap alatt a világ összes fájdalmát éreztetni velem. Ő az, akit soha nem leszek képes szeretni, nem akarom őt szeretni. Képtelen lennék rá.
- Nem szeretsz - tagadom, szemeiből eltűnik a csillogás, elengedi a kezemet és maga mellé engedi. Pupillái összezsugorodnak, tekintete égeti a bőrömet, csak néz. Egy könnycsepp csordul végig az arcán, elgondolkodom, tényleg szükség volt erre?
Sír.
Egy ilyen ember sír.
- Nem szeretsz engem, nem szerethetsz!
- Úgy hiszed, én nem szerethetek? Nem vagyok képes bárkit is szeretni? Így gondolod?
- Nem, én..

- Hidd már el, hogy szeretlek, csak ennyit kérek!
Mintha irányítaná a természetet, úgy sötétül el minden.

14 megjegyzés:

  1. Drága Vivian,

    Meg kell mondjam, most váltottad ki belőlem a legmélyebb érzelmeket, ugyanis én nagyon nem bírom ezt a csukló vagdosós dolgot, úgyhogy a karjaimat szorongatva olvastam végig a sorokat. Élethű volt, gratulálok!
    Blake pedig... biztos ő is tud érezni, de ez valóban ijesztő! :S
    Várom már a következőt!

    Millió puszi,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bia!
      Hű, ennek igazán örülök, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rád/rátok, és, hogy ilyen élethűen sikerült, köszönöm! Haha, teljesen egyetértek.:)
      Sietek vele!<33
      Sok puszi,
      Vivian

      Törlés
  2. Úristen, hát ez... Jesszus... Nem is találok szavakat. Csak úgy faltam a sorokat! Tudod, hogy imádom a fogalmazásodat, ezért ne lepjen meg, hogy majd' hanyatt estem az ettől a résztől. Olyan élethű érzelmeket csiszoltál a szavakból, hogy az már szinte csodálni való! Imádtam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, tényleg nehezen hiszem el, hogy ezeket nekem írod, és jó, hogy mondod, mert nem tudtam (:D). Nagyon köszönöm, tényleg, hogy így gondolod, és mindent!!!<333
      Rengeteg puszi,
      Vivian

      Törlés
  3. Drága blogger/bloggerina!

    Imádom a blogodat, s minden részt elolvasok.
    A blogom meghirdette élete első versenyét. Jelentkezz te is! Veszteni valód nincs, s még + feliratkozókat is szerezhetsz. Ha érdekel, nézz be. :)
    http://lovewillremember-justinbieber.blogspot.hu/p/verseny.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hű, jó ezt olvasni, köszönöm!<3 A versenyre való jelentkezést pedig még megfontolom.:)

      Törlés
  4. Drága Vivian!
    Az eleje, mint azt már említettem, egy ASD! OMFG! és hasonló... nem is tudom leírni szavakkal és nem, tényleg nem túlzom el. Emlékszem, volt már olyan fejezet, amikor úgy éreztem, ez a srác szereti a főhősünket, de amikor az elején elolvastam a címet én azt hittem, hogy a szőke pasival hozod majd össze. Will, ha jól emlékszem, bár lehet, hogy tévedek. Kicsit rossz a memóriám, annyi blogot olvasok.
    Szóval sikerült meglepned és izgatottan várom a folytatást. Hol lehetnek a többiek? Miért csinálja ezt, ha szereti? A lány viszonozni fogja az érzéseit? Hiszen ő túlélte, nem? Mármint voltak olyan részek, amik mintha a jövőben játszódtak volna - egy-egy momentumuk -, amiből arra következtetek. Vagy lehet mindent túlkomplikálok. Jaj, ez egy olyan értelmetlen kommentár lett... bocsi :$
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!
      Igen, említetted, és tényleg nagyon örülök, hogy így gondolod, és, hogy tetszett, na és persze de, eltúlzod! Nem tévedsz, jól gondolod, de ez így tényleg nem fair! Örülök, hogy megleptelek (ha már a mindig igazam van elvem nem jött be), haha, mindenre választ kapsz -remélem-, ha majd a történet végére érünk, vagy hamarabb, nem tudom. Ne sajnáld már, köszönöm, hogy írtál!<33
      Sok puszi,
      Vivian

      Törlés
  5. http://riversidegirlsdesign.blogspot.hu/2014/03/kritika-six-days-i-will-survive.html kész a kritikád :)

    VálaszTörlés
  6. Drága!

    Annyira, de annyira elképesztő, hogy valaki ilyen jól tud írni! Olyan élethű volt, mintha én lennék szegény Zoe. Borzalmasan jól írsz. Nagyon siess a kövivel:)

    xxx Laine N.

    VálaszTörlés
  7. Drága Laine!
    Ne mondd ezt, tényleg, még a végén elhiteted velem a lehetetlent, de nagyon köszönöm, hogy így gondolod!<3 Köszönöm, köszönöm, köszönöm, sietek!:)<33
    Sok puszi,
    Vivian

    VálaszTörlés
  8. Drága Vivivan!

    NE, NE, NE! Ez valami olyan szinten hihetetlen lett, te jó ég, most kell egy kis idő, hogy megnyugodjak, mert ez a rész olyan hatással volt rám, amit még én se gondoltam volna. Imádtam. Imádtam a párbeszédeiket (ez volt a kedvencem: Gyilkos vagyok./Én is.) Egyszerűen levett a lábamról, mert olyan jól mutatod be, hogy tulajdonképpen Blake nem normális, össze van szerintem ő is zavarodva, elmebeteg. Szereti, de közben meg bántja, mert Zoe ezt nem viszonozza. Ah, minden annyira összetett, és tökéletes, imádom, de tényleg, zseniális író vagy!:) <333333

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azym!
      Bevallom nekem is ez a rész a kedvencem a történet során, meg még 'néhány'. Ahah, annyira aranyos vagy és annyira túlzol, de nagyon szépen köszönök neked mindent, tényleg, mindent!<333
      Millió puszi,
      Vivian

      Törlés