2013. október 29., kedd

01 - Gondolataidba merülve

Sziasztok!(:
Eszméletlenül örültem a kommenteiteknek, 11 feliratkozó egy prológus után..Nagyon jó érzés, hogy ennyi embert érdekel ez a történet, tényleg! Ennek örömére megírtam az első részt, ámbár rövid lett amiért bocsánatot kérek, de úgy érzem a lényeg mégis benne van. Köszönök mindent!!!!<3
További szép napot, Vivian.xx

Zoe Monroe

Hideg volt és fáztam, de pont akkor ez nem érdekelt. Rettenetesen féltem és az ijedtség  átjárta az egész testem. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, de ez magától értetődő hiszen nem emlékeztem semmire, hogy hogyan kerültem oda..Semmire. A kezeim óvatosan emeltem az arcomra, ezáltal a bőrömet hirtelen érintette a hideg, de úgy éreztem egy kicsit megnyugodtam. Ez viszont édeskevés, még mindig ugyan olyan feszült és rémült voltam mint azelőtt. Közrejátszott hangulatomban a röhögő srác (nem tudtam másképp hívni, nem tudtam a nevét, és őszintén nem is akartam tudni) idegtépő magyarázása, hogy ez biztos csak egy vicc. Nos, mindannyian szerettük volna ha ez egy vicc lenne, de már csak azért sem hihettük el, mivel Elena teste ott volt a talaj közepén, mozdulatlanul. Abban pedig biztosak voltunk, hogy az nem csak egy játékbaba. Reálisan kellett gondolkodnunk, legalábbis egy embernek biztosan, mert nem rohangálhattunk ész nélkül, hogy most mihez kezdjünk. Az tény, hogy kétségbeesett voltam, hiszen ki ne lenne az? De azért mégis, ha már valaki fogva tart minket, biztos van esze, sőt, mindent eltervezett előre, nemde? A kijáratokat lezárta, minden nyílást és kis lyukat valamilyen úton módon megtalált és betömte, tehát esélyünk sem lett volna kijutni. A tehetetlenség élve emésztett fel, s már abban sem voltam biztos, hogy túlélem. Nőként nem voltam köteles erősnek látszani, de azért mégis, nem akartam senki dolgát sem megnehezíteni azzal, hogy ijedten rohangálok kiutat keresve, holott pontosan tudom, hogy nincs. Nincs kiút, csak hat nap leteltével. És honnan tudjuk, hogy hat nap leforgásával elengednek erről az átkozott, sötét és rideg helyről? Ezt nem tudhattuk, csak kapaszkodtunk egy kis reményfoszlányba, ami kihúz minket és élhetünk tovább.
- Nem lenne kifogásom, ha egy fűtött helyen kellene élnünk, de így? - a fiú hangja még mindig nevetségesen csengett a fülemben, elképesztő, hogy még mindig így áll a dolgokhoz. A fülemben dobogó vértől többé kevésbé hallottam a hangos gondolatait, aminek őszintén örültem. Be voltunk zárva egy sötét, hideg helyre, de mégis annak a srácnak a gondolatfoszlányai irritáltak a legjobban. Úgy érzem elég hamar fog kiborulni az a bizonyos bili, jobban mondva már a harmadik bili, aminek a vezetője nyilván Ő lesz.
- Véletlen választott minket?
- Mi itt vagyunk a bátyámmal együtt, nem hinném, hogy csak véletlen, hogy két Monroe-t hoznak ide. - válaszoltam már a karomat simogatva, hátha felmelegszek egy kicsit. - Illetve három..Monroe. - csuklott el a hangom, többnyire mindenki a földön fekvő lányra nézett. Louis ülőhelyzetben volt, csak is maga elé bámult, még véletlenül se nézett más merre. Egy ideig gondolkodtam, hogy talán arrébb vihetnénk Elena testét, hogy kevésbé gondoljunk arra a tragikus dologra, ha már hat napig ott voltunk, de féltem a bátyám reakciójától. Sokszor féltem tőle kisebb koromban is, nagyon hirtelen haragú, és ezáltal elérte nálam azt a szintet, hogy ha valami olyanról van szó már számítok arra, hogy miféle reakciója lehet, így inkább meg sem próbálom megemlíteni neki, nehogy elfajuljanak a dolgok. Ezt semmiképp sem szeretném, főleg, hogy csak Ő van itt nekem, talán utoljára töltöm vele ezt az időt. Talán nem.
- Lázas és náthás leszek. - szólt lassan és tagoltan a számomra még mindig csak röhögő srácnak titulált fiú. Óvatosan fordítottam felé a fejemet, ezt követően végignéztem mindenkin. Alig fél órája voltunk ott, és senki még a nevét se tudta a másiknak. Mégis, ha együtt akarunk működni egymás nevét meg kellene tudnunk, nem? Igazából mindegy is, ilyen helyzetben ki ismerkedne a másikkal? Inkább mindenki él a saját gondolataiba borulva, más kérdés, ha valaki ki is mondja őket. Ilyenkor senki nem tudja elmondani mit érez jelen pillanatban, hiszen a másik is tudja, hogy mit érez. Átgondolod alapjába véve az egész eddigi életedet, főképp a rossz cselekedeteidet, és gondolkozol, hogy ha azok nem történnek meg nem vagy itt. Mi akkor pontosan ezt éreztük, gondolatainkba temetkezve bámultunk, szó nélkül.
- Nem lehetne, hogy van valami lyuk? Ajtó, ami nyitva van, vagy egy ablak! - szólt reménykedve a szőke hajú lány, szemei csillogtak e abszolút jó ötlet révén.
- Persze, biztos van, gyere, keressük meg. - szóltam mosolyogva, természetesen a hangom csöpögött a szarkazmustól, de mit ért azt, hisz a lány bólintott és már kelt volna fel a földről. Nem voltam én mindig olyan undorítóan bunkó, de az ember hangulata néha megváltoztatja a személyiségét. - Szarkazmus volt. Ha már valaki idehozott minket, és közölte, hogy hat napot éljünk túl aztán mehetünk, vajon akkor nyitva hagy néhány ajtót, had menjünk? 
- Csak egy ötlet volt.
- Rossz ötlet. De menj, mérd fel a terepet, hátha hátulról beléd vágnak egy kést. - magyaráztam, de nem néztem rá. Hallottam ahogy szipog, de nem csináltam semmit, nem is értem volna sokat vele, ha bocsánatot kérek. Nem szoktam bunkó lenni, tényleg nem, de még sose volt halálközeli élményben részem, ott akkor pedig az volt, és nem tudtam hogy kezelni. Könnyeim utat törtek maguknak amint arra gondoltam, hogy mi is történt igazából, nem tudtam visszafogni magam. Hiába akartam erősnek tűnni, egyszerűen nem ment, belegondolva a dologba, hogy valójában tényleg ez történt, sírásra késztetett. És még most is arra késztet.
- Zoe.. - kezdte Louis, óvatosan rám pillantott. Látta az arckifejezésemet, a könnyeimet, jó esetben senki nem akar a testvére előtt sírni. Mellém húzódott, két karjával óvatosan átölelt, végig a hajamat simogatta. Nekünk ebben az egészben annyi jó dolgunk volt, hogy ott voltunk..Ott voltunk egymásnak.
- Louis. - szóltam kis idő után, már kissé bedagadt szemeimmel bámultam rá, tekintetem az övébe fúrtam. - Én nagyon félek. 
- Tudom. Kijutunk innen, ígérem. - mondta egy igencsak halovány mosollyal az arcán, és egy puszit nyomott a fejemre. Magabiztossága amilyen hirtelen jött olyan gyorsan szállt el, ugyanis újra megszólalt a 'hangosbemondó', természetesen eltorzított hangon.
- Édes, drága, aranybogaraim! Nem megy ám ez a vicc, ha nem csináltok semmit. Így még egy ötéves is túlélné. Azonban el kell szomorítanom titeket, ha így folytatjátok hamar meghaltok. - véletlenül sem beszélt gyorsan vagy hadarva, kimérten folytatta tovább. - Van egy kijárat, ami nincs bekamerázva. Az az egy ajtó nyitva van, azonban a hely elég tágas. Különféle folyosók vannak. Az újabb ajánlatom a következő: Ha megtaláljátok a kijáratot elmehettek, de ha nem, és rossz kijárathoz mentek akár elsőre is, akkor ott rögtön vége. Áll? - Még mindig a legjobb dolog amit csinálni tudtunk a reális gondolkodás, hogy végig gondoltuk ezt a felettébb jónak nem mondható, inkább furcsa ajánlatot. Azt mondta tele van folyosókkal, és egy kijárat van, ahol nincs kamera. Őszintén szólva leakadtam annál a résznél, hogy be vagyunk kamerázva, így még elmebetegebbnek hangzott az egész. Ez így már csak a szerencsén múlhatott, hogy eljutunk az említett ajtóhoz, azonban ha nem..
Utolsó reményem a telefonom volt, lopva pillantottam oldalsó zsebemre, ami mint mindig kissé kidudorodott. Felfelé bámulva körülnéztem, próbáltam a szememmel érzékelni a kamerát, rosszabb esetben a kamerákat, de sehol nem láttam semmi gyanúsat. Ekkor több dolog is történt egyszerre. Először még óvatosan próbáltam kihúzni a telefonom a zsebemből, miután kint volt sietve kezdtem el pötyögni rajta. Számítottam rá, nem volt térerő, azonban ha Louis nem ránt félre akkor ott nekem már esélyem sincs kijutni, egy hatalmas homokzsák féleség zuhant pont oda, ahol ültem egész addig. Ezután már kiborult a harmadik bili is, félve álltam fel, de bátorságom -nem nevezhető bátorságnak, inkább csak a tudat, hogy csak az Ő általa kreált kijáratokkal juthatunk innen ki, ezáltal elfogott egy érzés, ami az, hogy meg kell mutatnom, nem függünk tőle. Gondolatban mégis, mert ahogy Ő mondta simán végezhetne velünk, azonban egy próbált megért, de mégis bennem volt a minimális félelem a következményétől.
Amennyire csak tudtam a falhoz vágtam a mobilom, ami nem kis hangot hagyott maga után, széttört. Ezután idegesen kiabálni kezdtem. A felgyülemlett feszültséget és félelmet egyaránt próbáltam levezetni illetve legyőzni.
- Milyen elmebeteg tart fogva hat embert? Nem, ez nem is jó kérdés, melyik pszichopata öl meg egy gyereket? - kiabáltam főként a plafon felé, hátha elcsípek egy kamerát, ami által biztosan annak az embernek tudom szegezni kérdéseimet.
- Miért jó ez? Mire jó ez? Öcsém, ezzel nem fogsz se diplomát se barátokat szerezni, ha erről van szó! Tudom, hogy ismerlek valahonnan.. - utolsó mondatomat suttogva ejtettem ki. Maga a beszéde és a szavai olyan ismerősek voltak számomra, de nem tudtam őket hova tenni.
- Zoe. Azt hiszem ideje abbahagynod, kérlek.. - szemeiben tényleg könyörgést fedeztem fel, láthatólag nem akart kockáztatni azzal, hogy bajom esik. Óvatosan leültem a hideg földre, a nadrágomon áthatolt a hideg, így a bőrömön is tapasztaltam.
- Próbáljuk pozitívan felfogni a helyzetet. - mondta a barna hajú lány némi gondolkodás után. Összevont szemöldökkel néztem rá.
- Mondd, azt hogyan csináljuk? Hogy nézzük ezt pozitívan?
- Ne szólj már be mindenkinek, alig egy órája vagyunk összezárva veled, mégis mindenkinek beszólsz, mert azt hiszed, hogy ettől jobb lesz, te közlöm, hogy nem, semmi nem lesz jobb! - kelt ki magából a szőkés fiú. Tekintetem az övébe fúrtam, szemeim szikrákat szórtak..Iránta.
- Csak a tényeket közlöm. Egyébként pedig nem tudod milyen vagyok, nem ismersz, és alig másfél órája láttam meghalni az unokahúgomat. Nincs jogod és okod beszólni nekem. - adtam tudtára ésszerűen.
- Neked sincs jogod hozzá.
- Férfi vagy, nem? Akkor keresd meg a kijáratot.
- Normális vagy? Nem fogom megöletni magam. - kezdett bele hitetlenül. Igaza van, nem vagyok normális.
- A nevem Zoe. - kezdtem a bemutatkozást, ámbár egyikünk se ért el vele semmit. Lassan mindenki kinyögte a nevét, amit próbáltam észben tartani, kevesebb mint több sikerrel.
- Madison. - biccentett remegve a barna hajú lány, ezt követően a szőke lány is bemutatkozott, Lia névvel.
- Chris vagyok. - A barna hajú irritáló fiú is nevet kapott, a szőkét Willnek hívják, Louis-t én alapból tudtam, de Ő is bemutatkozott. Ennyit már tudtunk egymásról, a nevünket. Nekem több információra nincs is szükségem.
Némán ültünk kisebb kört alkotva a földön, pont, ahogy eddig is. Nem tudtunk mit mondani vagy csinálni, bár egymás nevét már tudtuk.

Még most is iszonyatosan rossz érzés belegondolni, hogy megölhetett volna. Maga nem élte át, fogalma sincs arról mi történt, csak az általam elmondott dolgok alapján tud belegondolni, ennyi, semmi több. Nem mintha hibáztatnám emiatt, ezt az érzést a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám, bármennyire is rossz ember, még annak a pszichopatának sem, pedig fogadni mernék rá, hogy nem tudja ez milyen. Rettegsz minden kisebb mozzanatnál, ha kikerülsz onnan az otthonodban nem tudsz eltölteni egy estét úgy, hogy ne nézd az ajtót, hogy mikor jön be rajta valaki, minden kis hangzörejnél összerezzensz. Nem tudsz senkivel úgy beszélgetni, hogy ne gondolnál arra, hogy ha mondasz valami rosszat, akkor már vége. Nem tudsz lezuhanyozni esetleg felöltözni úgy, hogy ne éreznéd azt, valaki figyel. Ott figyeltek minket, éjjel nappal, és maga még elképzelni sem tudja, milyen lehetett. Ezt nem lehet elképzelni, se átélni miközben hallgatja az én gondolataimat, hiába bólogat megértően. Csak az tudja milyen ez aki akkor ott volt, akikkel együtt voltunk ott, és akikkel egyszerre éltük át ugyan azokat a dolgokat. Rettenetes.

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most olvastam el a bevezetőt, és ezt a részt is csak annyit tudok mondani TÖKÉLETES. Maga a történet, -végre nem egy tömeg blog, és plusz pont hogy nem fanfic- és ahogy megvalósítod rettentesen tetszik. Az ötlet, ahogy leírod minden egyes apró és fontos mozzanatot. Nem is értem, azt két ember aki a nem tetszett-re pipált, persze ízlések és pofonok! :)
    Remélem, hogy folytatni fogod és mielöbb várom a következő részt. Szeretnék feliratkozni, így ha lehetne hogy ki tedd a Rendszeres olvasók modult.
    Jó írást
    hű olvasód♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!(:
      Nagyon boldog vagyok! Iszonyatosan jó olvasni a soraidat, hogy tetszik és szereted, tényleg nagyon jólesik!! Igen, tényleg ízlések és pofonok, nem mindenki szeretheti a horrort.(:
      Természetesen folytatom, ebbe a történetbe fektetem a legtöbb reményt, erről tényleg úgy gondolom, hogy ér valamit. A rendszeres olvasók modul kint van, bizonyára nem vetted észre, a 'About the story' alatt találod.
      Nagyon szépen köszönöm, tényleg!<3
      Vivian.xoxo

      Törlés
  2. Szia!:)

    Egy szó: Imádtam! Komolyan elképesztő, hogy egy ilyen történet eszébe jut bárkinek is! *-* Amikor olvastam azt a sort, hogy Zoe biztos benne, hogy ismeri a titokzatos fickót, rögtön elkezdett járni az agyam, hogy ki is lehet... Kár, hogy még az elején vagyunk a sztorinak, így sajna ötletem sincs, de remélem, hogy gyorsan adsz majd rá valami utalást, mert én az ilyen rejtélyektől ki szoktam készülni :DD

    Várom a folytatást! *-*
    Love, Riley Anne

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!(:
      Annyira örülök, tényleg, nagyon sokat jelent, hogy így gondoljátok! Természetesen utalok majd rá, és később -de még mennyire későn- kiderül, hogy ki is Ő. Vagy nem.:DDDDDDD
      Aranyos vagy, igyekszem vele!
      Ölel, Vivian J. W.

      Törlés
  3. Csak annyit tudok mondani hogy IMÀDOM !!! Szerintem ennyi eleg is volt.... Remelem sok idod lesz hogy minnel hamarabb hozz reszeket!

    Puszi <3:-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!(:
      Örülök, hogy tetszik, rettentő sokat jelentenek a szavaid! Azt nem mondanám, hogy lesz időm, maximum még a szünetben, de azon vagyok, hogy hétvégente hozzak majd egy-egy részt, vagy ha hétköznap van időm. Bár az elkövetkezendő időkben nem lesz, készülök egy vizsgára, de kikapcsolódásként biztosan írni fogom!
      Millió puszi, Vivian.xx

      Törlés
  4. Szia:)
    Sok blogot olvastam már, és végre itt egy történet, ami nem az 1D-ről szól, és nem egy unalmas sablonsztori... Egyszerűen IMÁDOM!:)) Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.. Csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!(:
      Örülök, hogy így gondolod, aranyos vagy!(: Elhiszem, hogy az vagy, és amennyire csak tudok igyekszem vele. Köszönöm szépen!
      Millió puszi, Vivian.xoxo

      Törlés